Bankkecske

Az Országgyűlés tegnap megkezdte az árfolyamrögzítés kiterjesztéséről szóló törvényjavaslat általános vitáját. A tervezethez számos módosító indítvány érkezett, amely a lehetőség kiterjesztését indítványozza.

Az árfolyamgát eredetileg olyan esetekben volt kérhető tavaly, s lenne igényelhető a kiterjesztett rendszerben is az idén februárban benyújtott törvényjavaslat szerint áprilistól, ha az ingatlan forgalmi értéke a hitel felvételekor nem haladta meg a 30 millió forintot (lízingnél a szerződés megkötésekor a vételár nem volt magasabb ennél az összegnél). Sokan kifogásolták, hogy ezzel nem feltétlenül a vagyonosabbak előtt húzzák le a rolót, hiszen például egy a főváros környékén élő sokgyermekes család, ahol a szülői házat bővítették ki pár millió forintos hitel felvételével, miért kerül rosszabb helyzetbe, mint azok, akik ugyanakkora hitelt vettek fel, s nem laknak kisebb házban sem, csak otthonuk máshol helyezkedik el az országban. Ezekre az érvekre adna egyfajta választ az a javaslat, amely nem az ingatlan értéke, hanem a felvett hitel mértéke alapján húzná meg a 30 milliós határt, azaz azok nem kérhetnék az árfolyamrögzítést, akik ennél az összegnél nagyobb hitelt vettek fel. E javaslatról a tegnapi parlamenti nyilatkozatok szerint a kormánnyal és a bankokkal is elindultak az egyeztetések.

Még tovább ment a határok feszegetésében az a képviselő, aki vállalkozókra is kiterjesztené az árfolyamrögzítést, igaz, csak olyan esetekben, amikor a kölcsön fedezetét magánszemély birtokában lévő ingatlan jelenti. Az érvelés szerint ezek a vállalkozók – akik otthonukat is kockára tették annak érdekében, hogy a vállalkozásuk működéséhez szükséges forrásokat biztosítsák – különösen szorult helyzetben vannak, hiszen a megnövekedett törlesztőrészletek miatti költségnövekedést áraikban érvényesíteni nem tudják, ráadásul nem csak a vállalkozásoknál foglalkoztatottak munkahelyei, hanem otthonuk is veszélyben forog emiatt.

Van olyan javaslatcsomag is, amely a közalkalmazottaknak biztosított plusz kedvezményeket minden olyan devizahitelesre kiterjesztené, akik munkaadójuknál tavaly bejelentették végtörlesztési igényüket, de végül lemaradtak a lehetőségről. Magyarán a tervezetben csak a közszolgákra érvényes vissza nem térítendő állami támogatást, illetve a számukra biztosított (3 százalékpontos általános, majd gyermekenként további egy-egy százalékpontos) kamatkedvezményt is mindenki megkapná, ha leadott tavaly munkavállalójánál végtörlesztési igényt akár többségi állami tulajdonban lévő cégnél, akár egyéb gazdálkodó szervezetnél alkalmazásban áll. (Az egyéb kedvezményeket, mint például közalkalmazottak kérelmének soron kívüli elbírálásának előírását pedig törölnék a tervezetből, hivatkozva arra, hogy nem indokolt a negatív diszkrimináció a versenyszféra cégeire vonatkozóan.)

Az érvek minden javaslatnál érthetők, sőt, elfogadhatók. A kérdés csak az, hogy akik majd a módosításokról döntenek tisztában vannak-e azzal, hogy egy-egy fél mondat, egy-egy szó cseréje mennyit jelent azoknak, akiknek nincs és nem is volt devizahitele, pontosabban mindenkire nézve, hisz azt a könnyítést, ami a devizahitelek árfolyamrögzítéséből ered csak a devizahitelesek érzik majd, ám az annak finanszírozásához szükséges forrásokat az egész társadalomnak kell biztosítania.

A tévedések elkerülése véget kifogásaim, inkább kérdéseim mellett mindenképp szeretném leszögezni, hogy bár nincs devizahitelem, pontosan tisztában vagyok azzal, hogy ebben az országban mindenki, aki frank, euró, vagy jen alapú hitelt vett fel, segítségre szorul (sőt, az is, aki forintban adósodott el), de tudni szeretném, hogy az egyes javaslatok ténylegesen kiknek segítenek. Milyen széles réteget érintenek és mennyibe fognak kerülni. Nem szeretném ugyanis még egyszer végignézni (gazdasági újságíróként végigírni) azt, hogy százmilliárdok folytak el úgy, hogy azok, akik tényleg rászorulnak, semmivel sem jutottak előrébb, közben pedig olyan súlyos terhek omlanak a döntés következményeként az országra (történelmi rekordokat döntő árfolyamok, egekbe szökő kockázati felárak), amelybe belerokkanunk.

Egy költségvetést érintő javaslathoz illik összegeket rendelni. Ez az eredeti törvényjavaslat mellől is hiányzik. A kormány lehet, hogy tudja, a bankok valószínűleg kiszámolták, de azok a képviselők, akik majd döntenek (s azok az állampolgárok, akik a terheket cipelik) ezt nem ismerik. S, amikor újabb és újabb körökre terjesztenék ki az árfolyamrögzítés lehetőségét úgy tesznek javaslatot, hogy fogalmuk sincs annak hatásairól: sem arról, hogy hány embert érintene, sem arról, hogy a többieknek mennyibe kerülne.

Nincs jó döntés. Erkölcsileg ennek a képviselőtestületnek a végtörlesztés megszavazása óta már nincs alapja arra, hogy bármely devizahitelestől megtagadja a segítséget, a leggazdagabbak ugyanis már zsebre tették azt, amit csak lehetett. Mindezzel együtt annyi talán elvárható lenne, hogy – legalább a látszatát fenntartva annak, hogy már felelősebb döntés születik majd – az egyes indítványok mellé számok is kerüljenek: kiket, milyen széles rétegeket menthet meg a benyújtott indítvány, s mennyibe kerül az majd a társadalomnak. Így ugyanis mindenkinek könnyebb lenne dönteni, s azok is másként nyelnék le a békát, akik a számlát az elkövetkezendő években, évtizedekben fizetik majd. 

Ismét érdekes történetre akadtam a Pénzügyi Békéltető Testület határozatait böngészve. Ez most nem az az igazi mesebeli sztori, amikor a ravasz és számos felkészült jogásszal rendelkező bankkal szemben a kis hiteles győz, s hozzájut ahhoz, amit egyébként szerződésszerűen is biztosítani kellett volna számara, de érdekes…

Az ügy tömören arról szól, hogy egy évre keresett 1,1 millió forintjának fix kamatozású betétet a sajnos végül pórul járt megtakarító. Előadása szerint betéti jegyet kapott, és amikor egy évvel később hozzá szeretett volna jutni pénzéhez, megdöbbenve tapasztalta, hogy visszavásárlási jutalékot kér a bank. A határozat szövegéből később kiderül, hogy öt éves, zárt végű befektetési jegyet vett, amelynél a visszavásárlási jutaléktól csak lejáratkor mentesül a vevő, s tőkevédelem is csak ebben az esetben jár, de erről nem tájékoztatták.

Mindezt azonban nem tudta, így panaszt tett. A pénzügyi szolgáltató elismerte a tájékoztatás hiányosságát, s hozzájárult ahhoz, hogy a 2 százalék visszaváltási jutalék levonása nélkül kifizessék megtakarítását egy év után. A panaszlevélben azonban nem csak az egy éven belüli visszaváltással kapcsolatos feltételek iránt érdeklődött az ügyfél, az is érdekelte volna, hogy mire számíthat az 5. év végén, szeretett volna ugyanis minden feltétel ismeretében dönteni. Ám levelének erre a részére nem kapott jól értelmezhető választ. Időközben ráadásul azzal is szembesülnie kellett, hogy befektetésén 10 százalékos árfolyamveszteséget szenvedett el, lehetősége azonban ekkor már nem volt arra, hogy az ügyletet leállítsa, így panaszával a Pénzügyi Békéltető Testülethez fordult.

A testület az iratok áttekintése után megállapította, hogy a panaszos, amikor a befektetési jegyet megvásárolta a jegyzési íven aláírta, hogy az alap tájékoztatóját és kezelési szabályzatát megismerte. Ezekben az iratokban egyértelműen benne volt, hogy az alap milyen módon fizet hozamot és az is, hogy a tőkevédelem hogyan működik (csak akkor lehet arra számítani, ha a futamidő végéig megtartja a befektetést a tulajdonos). Az az érv tehát ennek alapján, hogy pórul járt ügyfél nem kapott megfelelő tájékoztatást, nem állja meg a helyét, mert a tájékoztatás a jogszabályoknak megfelelően megtörtént – az előírások ugyanis így szólnak. S, ezen nem változtat az sem, hogy a pénzügyi szolgáltató a 2 százalékos visszaváltási díjtól eltekintett volna egy év után, mert azt az méltányosságból tette, így nem tekinthető úgy, mintha azzal elismerte volna, hogy a tájékoztatási kötelezettségével kapcsolatosan mulasztást követett el.

Ha tehát a jogszabályokat nézzük, a banknak igaza van. Ha azonban az ügyfél tájékozottságát, jártasságát vesszük figyelembe már egészen más a kép. Ez az ügyfél azt hitte betéti jegybe teszi a pénzét, ahogy az a Pénzügyi Békéltető Testület - innen is elérhető - határozatból kiolvasható, s nem hívták fel határozottan a figyelmét arra, hogy a befektetési jegy az bizony egészen mást jelent.

Tényleg nem felelős a bank? Tényleg el lehet intézni annyival, hogy a jogszabályok szerint járt el? Ezek szerint igen.

E pillanatban nagyon sajnálom, hogy a Pénzügyi Békéltető Testület határozataiból nem derül ki, hogy melyik banknál figyelnek ennyire az ügyfelekre, mert tény ugyan, hogy alaposan át kell nézni minden iratot aláírás előtt (ezt nem tudjuk elégszer leírni). Igaz, hogy sokszor felelőtlenek vagyunk, s ezt nem tesszük meg (ezt pedig készek vagyunk minden esetben elismerni: tudjuk, önmagunktól nem védhet meg senki sem). Arról sem kellene azonban megfeledkezni, hogy egy pénzintézetnél az ügyfelekkel csak olyanoknak lenne szabad foglalkoznia, akik felelősséggel ajánlanak pénzügyi termékeket. Akik tudják, hogy az egyes módozatokat kiknek lehet kínálni, ha már valaki bizalmat szavazott az intézménynek, s hozzájuk vitte a megtakarítását. 

Ezt a pénzintézetet, jó szívvel senkinek sem ajánlanám!

Januárban többen végtörlesztettek forinthitel felhasználásával mint az azt megelőző három hónapban összesen: a folyósított kiváltó hitelek száma október-december között még mindössze 17 ezer volt, január végére viszont már 37 ezerre nőtt. Mindeközben a jelzáloghitelek kamata átlagosan mintegy 2 százalékponttal emelkedett, a hitelkiváltó módozatok közül pedig az olcsóbbak tűntek el előbb a piacról. Ez azonban úgy tűnt senkit sem érdekel...

Történt mindez annak ellenére, hogy már december közepén tudni lehetett, hogy a kormány és a Bankszövetség megállapodásának köszönhetően egy olyan átfogó program indul majd, amely a devizahitelesek szinte valamennyi rétegének kínál valamilyen megoldást a devizaalapú kölcsönével összefüggő terhek mérséklésére, a megállapodásról szóló - bárki számára hozzáférhető - jegyzőkönyvből pedig az is kiderült, hogy a korábban nem túl népszerű árfolyamrögzítés rendszerét úgy bővítik ki, hogy az valóban érdemi segítség lehet majd a devizahiteleseknek.

A decemberi megállapodás részletei közül azonban nem ez került előtérbe, hanem az, hogy a végtörlesztés teljesítését február helyett január végére módosították, s őrült versenyfutás indult a forinthitelekért. Ekkor a többség már elfelejtette, hogy számolni kellene. Pedig, ha megtették volna lehet, hogy mást tartalmaz a végtörlesztési mérleg.

Az árfolyamrögzítés már a december közepén rendelkezésre álló feltételek mellett is jóval kedvezőbb lehetőségnek ígérkezett bármely forinthitelnél: számításaink szerint a rendszerbe belépők törlesztése úgy csökken 15-25 százalékkal, hogy közben a hitel teljes futamideje eső költség érdemben nem nő, sőt, sok esetben csökken. (Ez abból ered, hogy a rögzített és piaci áron számított törlesztőrészlet különbözetéből a kamatra eső részt a kormány és a bankok fizetik az adósok helyett.) Ezzel szemben azoknál, akik forinthitellel váltották ki a devizakölcsönt a törlesztőrészlet mérséklődése csak plusz megtakarítások bevonása mellett volt lehetséges, azaz hitelkiváltás – a jóval drágább forintforrás miatt – gyakorlatilag el is nyelte a rögzített s piaci áron számolt tartozás közötti különbözetet.

Ráadásul a ma kiszivárgott hírek szerint a kibővített árfolyamrögzítésről szóló törvénytervezet a december közepén ismertetett feltételekethez képest további könnyítéseket tartalmaz (egyebek mellett meghosszabítják a gáttal védett időszakot). Így még több oka van a meggondolatlanság miatt mérgelődni azoknak, akik forinthitelre váltottak.

Ami persze számukra rossz hír vigasz lehet annak a 80 százaléknak, aki kimaradt a „nagy lehetőségből” (az előzetes összegzések alapján a végtörlesztéssel 1200 milliárd forintnak megfelelő kölcsönt zártak, illetve várhatóan zárnak le azzal együtt, amely esetekben csak a forrás meglétét igazolták a hitelesek, ez az állomány kevesebb mint 20 százaléka.) Számukra is tanulságos azonban ez a történet. Ilyen helyzetben ugyanis nem azokra a részletekre érdemes figyelni, ami a józan ítélőképességünkre káros hatással lehet, hanem számolni kell, ha pedig erre nincs elég idő, akkor csak olyan döntést szabad felvállalni, amelyről egészen biztosan tudjuk, hogy nem fogunk ráfizetni.

Ha valaki pontosan ismeri bankhasználati szokásait, van türelme megkeresni azt a pénzintézetet, amelynél található ehhez igazítható kínálat, s elég fegyelmezett ahhoz, hogy a mindennapjaiban odafigyeljen arra, hogy a szerződéséhez kapcsolódó díjtáblázatra figyelemmel szervezze pénzügyeit, sokat tud spórolni a fizetési forgalmához kapcsolódó költségeken. Sőt, egy bankszámla fenntartása kivételes helyzetben akár még ingyenes is lehet, de 0 forintos bankszámla (tehát olyan, amelynék minden szolgáltatás korlátlanul ingyenes) nincs.

Úgy működik ez, mint az ingyen kölcsön a hitelkártyáknál; ha valaki rendelkezik megfelelő jövedelemmel, hogy ilyen plasztikot igényeljen, és a kamatmentes periódust soha nem lépi túl, nem vesz fel készpénzt, a legtöbb esetben tényleg kamatmentesen használhatja a bank pénzét. Ha azonban akár csak apró porszem kerül a gépezetbe, jelentős költségekkel kell számolni.

A pénzintézetek számlakínálata folyamatosan színesedik, a díjcsomagok egyre jobban testre szabhatók. Persze nem egyszerű összemérni a különböző módozatokat: van ahol alacsony a számlavezetési díj, de majd’ mindenért (átutalás, pénzfelvétel, egyebek) fizetni kell. S, persze van olyan is, ahol egy mértéktartó díj ellenében megfelelő számú tranzakció bonyolítható. 

Olyan ajánlatok is vannak persze, amelyek mellett – fegyelmezett bankhasználat esetén – van mód a banki pénzforgalom ingyenes lebonyolítására. Ennek feltétele azonban valamennyi kereskedelmi banknál az, hogy rendszeresen (havonta) érkezzen bevétel a számlára. Ennek minimumát határozzák meg, de nem minden esetben feltétel az, hogy ez egy összegben érkezzen.

Ahogy az a Bankometer témában megjelent friss elemzéséből kiderül viszonylag alacsony (minimum havi 93 ezer forintos átutalás érkezése esetén) csak egy olyan terméket, az OTP Alap számlacsomagját lehet találni, amely tulajdonosa akár költségmentesen tarthatja fenn számláját. Itt a 0 forint számlavezetési díj mellett azonban mindössze egy pénzfelvétel után nem számítanak fel díjat, ha a tulajdonos a számlavezető bank ATM-jét használta. Minden további szolgáltatásnak költsége van, tehát itt a teljes banki kiadás csak akkor spórolható meg, ha a tulajdonos pénzét havonta egyszer veszi fel, s egyéb banki ügylete nincs.

Nagyobb összegeknél már színesebb a kép: három bank is kínál olyan terméket, amely akár ingyenesen használható olyanoknak, akiknek havonta legalább 120, illetve 150 ezer forint érkezik a számlájára. A Citi, az FHB és az UniCredit ilyen termékeinél is figyelni kell azonban arra, hogy a pénzfelvétel nem korlátlanul ingyenes, ha nem a saját banki ATM-ből vesz fel pénzt a tulajdonos, s a fiókból indított átutalások után is felszámíthatnak díjat, illetve lehetnek egyéb költségek bizonyos szolgáltatások igénybevételénél (például kártyafigyelő beállításánál).

Az persze e termékkörre is igaz, hogy a pénzintézetek nem könnyítik meg a bankolók életét, a lábjegyzetek fokozott figyelemmel olvasása indokolt, de érdemes böngészni. (Bankszámla kalkulátor itt érhető el.) A rendelkezésre álló statisztikák szerint ezt ma még sajnos kevesen teszik meg: miközben a többség tudja, de legalábbis érzi, hogy lehetne spórolni banki kiadásain, nem néz utána hol találna szokásaihoz igazítható, s nem utolsó sorban meglévő számlájánál olcsóbb terméket.

Sokszor hangzik el, hogy a magyar lakosság pénzügyi ismeretei hiányosak, a döntések megalapozatlanok, tévesek. A jegybank friss statisztikái nem erről árulkodnak.

A háztartások betétállománya decemberben (egy hónap alatt) több mint 100 milliárd forinttal nőtt. Önmagában ezen a híren is el lehetne merengeni azt figyelembe véve, hogy ez volt az a hónap, amikor a lakosság igen széles rétege a családi és baráti megtakarításokat összegyűjtve, s esetenként minden mozdítható vagyontárgyát értékesítve igyekezett összeszedni elegendő forrást arra, hogy devizahitelétől a végtörlesztés révén megszabaduljon, s be is fizetett ilyen címen mintegy 200 milliárdot a pénzintézetek kasszájába. Köztudott azonban az is, hogy az esztendő utolsó hónapja egyben az az időszak, amikor a munkáltatók kifizetik az év végi juttatásokat, s azzal is tisztában van mindenki, hogy a komolyabb jövedelmek és a nagyobb terhek a társadalom igen távol álló csoportjait érintik: gondolva itt arra, hogy nem azok küzdenek ma a devizahitelek megnövekedett terheivel, akik év végén a ma már ritkább, de előforduló 13. havi fizetéseket, esetlegesen a sok számjegyű év végi bónuszokat hazaviszik. (Ez utóbbi eredményeként a december a megelőző években is rendre komolyabb betétnövekedést eredményezett: 2010-ben több mint 160, 2009-ben 150 milliárddal hízott a háztartási állomány.) Lehet tehát magyarázatot találni az egymással látszólag ellentmondásban álló adatokra, bár a mértékek azért elgondolkodtatóak. Ennél azonban e pillanatban sokkal izgalmasabb kérdés az, ami a megtakarítások összetételének változásából látszik.

A háztartási betétállomány úgy nőtt szűk 100 milliárddal, hogy a devizaszámlákon lévő pénz csökkent (ha nem is jelentős mértékben, kevesebb mint 7 milliárd forintnak megfelelő összeggel) a forintbetétek pedig 104 milliárddal emelkedtek. Magyarán a lakosság a gyenge forintot, s a jegybanki alapkamat-emelések, illetve az erőteljes banki forrásgyűjtési akciók eredményeként emelkedő forintkamatokat látva a devizabetétek helyett a forintmegtakarítások felé fordult, ami arra utal, hogy – legalábbis összességében szemlélve a folyamatokat - megfontolt pénzügyi döntések születtek.

Amikor a forint decemberben többször ostromolta a 2009 tavasszal beállított 317 forint fölötti történelmi csúcsot (január első hete óta ez a határ már 324 forint fölé emelkedett) a lakosság (legalábbis az a statisztikai sokaság, amely mozgását az MNB adatai mutatják) nem rettegett az államcsődtől, s nem menekült a hazai devizától, hanem időszerűnek látta realizálni azt a nyereséget, amelyet a korábban kedvezőbb árfolyamon vásárolt deviza eladásával lehetett (tavasszal és nyár elején az európai közös pénz még 260-270 forint között mozgott a bankközi devizapiacon), s a megemelkedő forintkamatokat kihasználva helyezte el. Történt mindez akkor, amikor a sajtó folyamatosan arról cikkezett, hogy a betétek államosításától félve az emberek külföldre menekítik vagyonukat. Tudjuk volt példa az utóbbira is bőven, mindezzel együtt jó látni annak nyomát, hogy vannak rétegek, amelyek higgadtan, a piaci folyamatokra odafigyelve, a realitásokat felmérve hoznak döntéseket. Márpedig a statisztikai többség a legkönnyebben mozgósítható megtakarításainál (a betéteknél) decemberben összességében ilyennek bizonyult, s – figyelembe véve a közhangulatot is – jelesre vizsgázott!