Bankkecske

Azt már tudjuk mennyi lakbért fizetnek majd azok, akik ingatlanát a NET megveszi. Az első szerződésekre azonban még várni kell...

A jó hír az, hogy meghatározták végre, mennyi az a „mérsékelt díj”, amit fizetniük kell azoknak a bajba jutott hiteleseknek, akik számíthatnak arra, hogy a Nemzeti Eszközkezelő megvásárolja ingatlanjukat, és bérlőként ott maradhatnak. Ez az összeg a forgalmi érték másfél százalékának egytizenketted része, azaz egy 8 millió forint forgalmi értékű ingatlannál havi 10 ezer forint.

A kedvező fejlemények sorolása azonban ezen a ponton már véget is ér (már, ha e kérdésről szólva lehet egyáltalán a kedvező jelzőt használni), pedig sokan, szinte megváltásként várják, hogy értesítést kapjanak arról, hogy bekerülhetnek ebbe a "kiválasztott" körbe. A feltételek rendeződése azonban itt – a tényleg szorult helyzetben lévő hitelesek megsegítését célzó egyéb programokkal együtt - továbbra is nagyon döcögösen halad.

Nehezen érthető ugyanis, hogy miközben a végtörlesztésnél csupán néhány hónap kellett ahhoz, hogy a szabályokat megalkossák, s az egész folyamatot le is bonyolítsák, ott, ahol valóban állami segítségre lenne szükség évek óta alig van érdemi előrelépés. (Már 2010-ben voltak tervek e probléma megoldására.)

Nos, akik a Nemzeti Eszközkezelő közbelépésére számíthatnak egészen biztosan támogatást érdemelnének. A NET ugyanis a jelenleg érvényben lévő szabályok szerint egyebek mellett akkor vásárolhatja meg az jelzálogként szereplő ingatlant, ha az adós vagy házastársa, élettársa szociálisan rászorultnak minősül, és legalább két gyermeket nevel. Az érintett ingatlan értéke Budapesten és megyei jogú városban nem haladja meg a 15, egyéb településen a 10 millió forintot.

Ígéret erre persze a folyamatok gyorsítására - mint mindig - most is van. A kormány és a Bankszövetség arról is megállapodott, hogy a Nemzeti Eszközkezelő a korábban vázolt 5 ezer ingatlan helyett 25 ezer kényszerértékesítés alá vont lakóingatlant vásárol majd meg 2014 végéig. Ebből az idén 8 ezer valósul meg.

A NET-től kapott tájékoztatás szerint áprilisban már sor kerülhet az első szerződések megkötésére. Jó lenne azonban végre nem a tervekről, hanem azokról a történetekről írni, amikor olyanokon segítettek, akik saját erejükből nem lennének képesek a helyzetükön változtatni...

Váratlan, de kedvező hír, hogy azoknak is kínál megoldást a tervek szerint áprilistól hatályos devizahiteles mentőcsomag, akiknek már felmondták a hitelét. 

Dűlőre jutott végre egymással a kormány és a Bankszövetség a devizahiteles mentőcsomagról. Ennek számos pozitív eleme van, ezek közül azonban talán a legváratlanabb, de ezzel együtt legkedvezőbb, hogy a devizahitel forintra váltását, és az így fennálló tartozás 25 százalékának elengedését nem csak azoknak kínálják majd fel a bankok, akiknek 2011. szeptember 30. óta, 90 napot folyamatosan meghaladó, fennálló késedelme van, hanem azoknak is, akiknek hitelét már felmondták, de a pénzintézet úgy látja, hogy a tartozás egy részének elengedésével rendezni tudná adóssághelyzetét. 

Ez utóbbi lehetőséget a kormány és a bankok között tavaly decemberben született megállapodás nem tartalmazta, s mindezidáig erről nem volt szó. A hiteleseknek ez a köre eddig csak abban reménykedhetett, hogy a Nemzeti Eszközkezelő majd megvásárolja ingatlanát, amelyben azt követően bérlőként élhet. Ám az új lehetőség, azok számára, akik kisebb hitelterhet még tán képesek lennének vállalni, egészen más minőségű megoldást jelenthet. 

A bankok – a Bankszövetség tájékoztatása szerint - írásban értesítik majd az érintetteket a forintra történő átváltásról és az azt követő 25 százalék hitel-elengedési jogosultságról, valamint arról is, hogy a forinthitel milyen induló adósság törlesztést jelent. 

A kormány és a Bankszövetség között létrejött megállapodás az árfolyamrögzítés alapfeltételeit is rögzítette. Ezek szerint 20 millió forintos hitelösszegig bárki kérheti az árfolyamgátat. A várhatóan intenzív érdeklődés miatt azonban ütemezni fogják az igények befogadását: áprilistól a közalkalmazottak, júniustól a lakáscélú hitellel rendelkezők adhatják be kérelműket, a szabad felhasználású hiteleseknek szeptemberig várniuk kell majd. 

A devizahitelesek helyzetét szemlélve Márkus László alakítása jut eszembe abban a kabarétréfában, amikor azt szerette volna megfejteni, hogy mi kerül azon a fotelon 7200 forintba, amit több hónap különmunkájával gyűjtögetve megvásárolt. (Aki nem látta érdemes egyszer 10 percet szánni rá, innen elérhető.) Nevetni azonban nincs kedvem, azt látom ugyanis, hogy ami a jelzáloghitelesek megsegítésével történik, nem javít, hanem sokkal inkább ront a helyzeten.

A problémán a jegybank friss statisztikája miatt gondolkodtam el ismét. Eszerint a jelzáloghitelek átlagos kamata januárban az egy évvel előbbi szinthez képest több mint 2, az egy hónappal korábbihoz képest közel 1 százalékponttal nőtt: új jelzáloghitel átlagkamata januárban lakáscélra 12,49, szabadfelhasználásra 13,31 százalék volt. Arról, hogy a meglévő jelzáloghiteleseknél milyen kamat vagy egyéb költségnövekedés következett be ez idő alatt nincs friss gyűjtött statisztika, csak hírek vannak arról, hogy a kamatforduló alkalmával itt is jellemzően 1 százalékpont körüli emelkedésről kaptak tájékoztatást a hitelesek.

Történt mindez abban a hónapban, amikor új hitelt szinte kizárólag azok kértek (illetve kaptak, ha kaptak), akik végtörleszteni szerettek volna, magyarán megszabadulni a devizaárfolyamok alakulása miatti hitelköltség ingadozástól (leginkább a kiszámíthatatlan és finanszírozhatatlan növekedéstől). S, csak azok nem végtörlesztettek, akiknek erre nem volt lehetősége.

Ebben a hónapban banki szempontból két érdemi költségnövelő tényező volt: a kockázati felárak drasztikus emelkedése, s forráshoz jutás nehezebbé válása (ezzel együtt drágulása). Mindkét költségnövelő tényezőre vonatkozóan annyi mindenképp állítható, hogy alakulásukban – ha nem is kizárólagosan, de – fontos szerephez jutott a végtörlesztés. Miközben tehát egyesek lehetőségek kaptak problémájuk megoldására, ezt úgy tehették meg, hogy emiatt mások (akik ebből kiszorultak) még rosszabb helyzetbe kerültek.

Magyarán a probléma megoldásában egy lépéssel sem jutottunk előrébb, csak átrendeződtek némiképp a viszonyok, a hitelek felvételéről hozott, utóbb rossznak bizonyult döntések következményeit mások (is) viselik. S nem lesz ez másként az év hátralévő részében sem: amikor majd forintra váltják, s részben elengedik a bajba jutott hitelesek adósságát, benyelik a bankok és az állam a kamattartozását azoknak, akik az árfolyamrögzítés rendszerébe belépnek. A banki kamatok és egyéb díjak növekedésén keresztül pedig szépen fokozatosan vesszük majd észre ennek költségeit. Azt pedig, amit a probléma megoldásából az állam vállal magára fizetjük mindannyian.

A rendszerben nem keletkezett plusz forrás. Nem jöttek létre új munkahelyek, amelyek a jövedelemszerzés lehetőségének javulásával segíthetne a probléma megoldásában. Csak minden drágulni kezdett, s ez fog folytatódni is. Egyre terméknél, egyre kevésbé fogjuk majd érteni, hogy mi kerül annyiba, amennyit kifizetünk érte.

Ami volt, azon változtatni már nem lehet. A végtörlesztés következményeit cipelni kell, akár tetszik, akár nem. A következő döntéseknél azonban talán lehetne kicsit felelősebben gondolkodni. Olyan megoldásokat kínálni, amely nem csak a terhek szétporlasztásával operál. Nem csak arra tesz kísérletet, hogy minél nagyobb falatot nyomjon le egyes csoportok, gazdálkodó szervek torkán (amit azok a költségek növelésével mind erőteljesebben fognak megpróbálni kompenzálni), hanem azzal is foglalkozik, hogy olyan helyzetbe hozza az embereket, amely lehetőséget ad az ebben az országban élőknek arra, hogy javítsák jövedelmi viszonyaikat, képessé váljanak arra, hogy hiteleiket visszafizessék. A többség ugyanis – legalábbis én nagyon remélem, hogy - ebben az országban is jobban szeret megfelelni kötelezettségeinek, mint azon ügyeskedni, hogy mások kárára keveredjen ki problémáiból.

Egyre színesedik a lakosságnak kínált megtakarítási termékek piaca: van már olyan forint, illetve euróbetéti ajánlat is, amelyeknél a kiemelkedően magas kamat feltétele devizaárfolyam, illetve tőkepiaci index alakulásához kötött. Első rátekintsére aggályosnak látszik betéteknek ilyen jellegű termékekkel történő ötvözése azt figyelembe véve, hogy mennyire tudatos a lakosság, amikor pénzügyi terméket választ...

A magánmegtakarítók döntő többsége ugyanis, amikor meglátja, hogy a nemrég az orosz Sberbank birtokába került Volksbank, a forintbetétre évi 12, euróra pedig 6,6 százalékot fizet egy, illetve másfél éves időtávban, lehet, hogy már nem is vizsgálja meg alaposan, hogy ennek mi is a feltétele. Pedig érdemes lenne.

A Tizenkettes Strukturált Betét névre keresztelt forintbetétre ugyanis csak akkor jár az impozáns hozam, ha az (EKB által jegyzett) euróárfolyam 2012. március 21. és 2013. március 18. között egyszer sem magasabb legalább 40 forinttal a 2012. március 13-án rögzített árfolyamnál. Ha ez a feltétel nem teljesül a 0,01 százalék lesz csupán kamat.

A Metal Index Sturkturált Betét elnevezésű euróterméknél pedig egy fémindex, az SP ALL METAL alakulásán múlik a hozam. Kamatot egy év után, illetve lejáratkor fizet a majd másfél éves módozat abban az esetben, ha a megjelölt index a 2012. április 11-én rögzített záróárfolyamát 109 százalékkal meghaladja a 2013. április 10-én (első kamatfizetés), illetve lejáratkor (2013. október 3-án).  A feltétel nem teljesülése esetén azonban itt is névleges (évi 0,01 százalék) a kamat.

A két kornstrukciót lehetne olyan szemmel nézni, hogy úgy ad lehetőséget a betételhelyezőknek kockázatosabb tökepiaci termékekkel való spekulációra, hogy közben nem kell szembesülniük azzal, hogy egy befektetésen veszíteni is lehet. Hiszen - mint tudjuk - a betétben elhelyezett tőkét mindenképp kifizetik lejáratkor, ami devizapiaci vagy árupiaci spekulációnál messze nem igaz.

Nem könnyű azonban ilyen szemmel figyelni ezeket a módozatokat akkor, amikor a lakosság többsége az alapvető megtakarítási termékek közötti különbségeket sem érzi (nemrég arról írtunk, hogy valaki még a Pénzügyi Békéltető Testülethez beadott beadványában is betéti jegy vásárlásával kapcsolatosan nyújtott be panaszt, miközben befektetési jegyet vett). Különösen akkor nem, ha tudjuk, hogy lenne más módja is annak, hogy biztonságos formához kapcsoljon egy pénzintézet nagyobb hozammal, s ezzel együtt komolyabb rizikóval együtt járó spekulációt.

Ha ugyanezt az ajánlatot egy kötvénykibocsátási tájékoztató tartalmazná, amely közel azonos biztonságot jelent a tőkéjét elhelyezőnek, mint a betét (van olyan pénzintézet is, amely az utóbbi időben olyan kötvénnyel jelent meg, amelynek kamata a forint árfolyamának alakulásától függ), s nem egy betéti termékhez kötődne nem is emelnénk kifogást. Ám nem az, csak úgy néz ki, hiszen még a tőkegyűjtés módja is a kötvényjegyzésekhez hasonlít (egy betétgyűjtési időszakkal indul, ahogy azt kötvényeknél szokták, csak ott jegyzésnek hívják). S, ilyen esetben okkal merül fel a kérdés, hogy akkor miért hívják másként?